Füstölők, színes szárik, gyönyörű templomok, pompás ruhába öltözött táncosnők, meditáló jógik...

Amikor Indiába utazunk, egy több ezer éves kultúra tárul a szemünk elé. Ugyan helyenként már a modern civilizáció is beférkőzött az indiai emberek életébe, szerencsére még találhatunk olyan falvakat, ahol az ősi tradíciók megmaradtak, és a mai napig is e hagyományok szerint élnek az ott lakók. A nagyvárosokban élők már nagyrészt átvették a nyugati ember öltözködési, viselkedési és táplálkozási szokásait, de még ők is tudatában vannak annak, hogy mi az élet valódi célja. Hisznek a lélekvándorlásban, az elmúlt és az eljövendő életekben, hisznek Istenben, és természetükhöz tartozik, hogy valamilyen módon szolgálni akarják őt. Hiába próbál a nyugati kultúra egyre jobban teret hódítani ezen a vidéken, az ott élők még a mai napig is nyolcvan százalékig vallásos emberek. Indiában számos szent zarándokhely van, köztük Gayá, Váránasí (Benáresz), Mathurá, Prayága, Vrindávana, Haridvára, Rámesvara és Jagannátha Puri, melyeket még ma is százezrek látogatnak.

Az indiai falusi emberek között nagy az összetartó erő. Úgy élnek együtt, mint egy nagy család. Ha valamelyikük nehéz helyzetbe kerül, rögtön akad valaki, aki a segítségére siet, hiszen együtt mindent sokkal könnyebb megoldani. Az emberek egész évben egymásra vannak utalva, és készséggel segítenek egymásnak az aratásban, a földek öntözésében, az ünnepek szervezésében, vagy ha épp gátat kell építeni a folyónál.

A nők jelenléte nagyon fontos az indiai kultúrában. A nők itt elsősorban feleségek és anyák: ők tartják össze a családot, mivel nagyon erényesek, és hűségesen szolgálják a férjüket. A falusi asszonyok, bár kemény fizikai munkát végeznek és anyagi helyzetük igencsak korlátozott, megőrzik természetes nőies vonásaikat azzal, hogy vonzóan, nőiesen öltözködnek. A színpompás szárik, karkötők, ékszerek, a sind¡ra (vörös festék, mellyel a férjezett hölgyek a választékukat festik), valamint a bindi (ugyanebből a vörös festékből a homlokra festett pötty) mind-mind a nők ékességei.

Az anyáknak nagy boldogság, ha sok gyerekről gondoskodhatnak. Az indiai asszonyok gyermekük iránt érzett szeretetéhez hasonlatos férjük iránti szeretetük is. A kislányok már egészen kis korukban magukba szívják azokat a tulajdonságokat, melyek a legfontosabbak a nők számára: az erényességet, az alázatosságot és a férjük iránti hűséget.

A családok általában egyszerű vályogházakban élnek, melyet szalmatető fed. A szegényebbeknél akár több generáció is együtt él egy házban, de mivel nagy a szeretet a családban, és tartják kultúrájuk etikett-szabályait, nagyon szépen tudnak együttműködni és együtt élni. A faluban a jómódú családok házai csoportokban állnak egymással szemben. A főzésre külön kis ház áll rendelkezésre, s a leglényegesebb központi hely az életükben a közös kis családi templom.

A falusi életben a környezetszennyezés is minimális. A pazarlás szörnyű kultúrája itt nem létezik, mindent felhasználnak. A régi ruhát például nem dobják el, hanem eltépik és rongyként vagy kötésként használják fel, vagy foltmintás takarót készítenek belőle, ami minden szegény ember otthonában megtalálható. A falusiak alig használnak gyárban készült termékeket. Tudják, hogyan használják megfelelően a természet forrásait az egyszerű élet minden szükségletének kielégítésére.

Mivel az indiai emberek legtöbbje vegetáriánus módon táplálkozik, a falvakban nagyon fontos a mezőgazdaság és a tehénvédelem. Minden családnak van kisebb-nagyobb földje, ahol megterem a szükséges gabona (rizs, búza), zöldség és gyümölcs. Minden háznál tartanak legalább egy tehenet, aki az egyik legfontosabb, legtáplálóbb élelmiszert adja számukra: a különféle tejtermékeket. Az indiaiak szerint az embernek kötelessége minden élőlény életét tiszteletben tartani, ezért pár kilónyi húsért nem ölik meg a teheneket. A tehéntej ezerszeresen többet ér az emberi szervezetnek, mint a tehenek méreganyagokkal teli húsa. Indiában a mai napig sokkal kevesebb az érrendszeri betegség, a korai halálozás azoknál az embereknél, akik követik ezeket az örökérvényű elveket.

India eredeti kultúrája a védikus kultúra, ami annyit jelent, hogy a védikus szentírások jelentik az alapját. A védikus kultúra lényege az, hogy fokozatosan rávezeti az embert, hogyan szabadulhat ki a születés és a halál körforgásából. Ez a keresés egy rendkívül magas szintű filozófiára épül, és az Isten iránti tiszta szeretetben tetőzik. A vallás magát az életet jelenti, melyben végső soron minden egyazon transzcendentális cél felé mutat. Ennek az ősi kultúrának a követői életük minden percében azon igyekeznek, hogy minden cselekedetükkel a Legfelsőbb Személyt szolgálják, és ezáltal olyan boldogságot és elégedettséget tapasztalnak, hogy így könnyebben megbírkóznak a nehézségekkel, bármi is adódjon az életük során. Tudják, hogy ebben az anyagi létben minden változik, s a boldogságot úgyis boldogtalanság követi. Fölösleges tehát bármihez is görcsösen ragaszkodni, hiszen a természet vagy egy felsőbb akarat bármikor elragadhatja tőlük a családjukat, a házukat, akár az életüket is. Abban viszont rendíthetetlen hitük van, hogy ha odaadóan szolgálják Istent, életük befejezése után lelkük újra visszatér eredeti otthonába, a lelki világba.

Harimálá déví dászí

http://krisna.hu/w/?q=node/3318