A leletek között számtalan cserépedény maradványait fedezték fel - akadnak római amforák töredékei, amelyekben bor érkezett Dél-Itáliából, de találtak egyiptomi és mezopotámiai eredetű cserépedényeket. A területen feketebors-, kardamom- és rizsszemeket is felfedeztek.

Az indiai régészek feltételezése szerint Muzirisz kikötőjét találhatták meg, amelyről két, az i.sz. 1. századból származó dokumentumban is említést tesz. Az egyik egy ősi tamil szöveg, a másik görög tengerhajózási útmutató, a Periplus Maris Erythraei. A mű szerzőjének kilétéről semmit sem ismert, csupán arra lehet következtetni, hogy az  i.sz. 1. században készült a Kelet felé irányuló kereskedelem megkönnyítésére és szolgálatára.

A szerző leírta a tengeri utat a Vörös-tengertől a Malabar-part végéig, vagyis India déli csúcsáig. A távolsági adatokon kívül a kikötők helyzetéről, minőségéről is tájékoztatta a tengerészeket, valamint kitért a rómaiak számára még meglehetősen ismeretlen lakosság leírására. "A tamil szöveg egy forgalmas kikötőt említ, ahová az arannyal és borral megrakott hajók futottak be, hogy fűszereket vigyenek hazájukba" - magyarázta Veeraszami Szelvakumar régész.

A Bhuvanesvari Fizikai Kutatóintézet tudósai végezték a leletek kormeghatározását, vizsgálataik szerint a rakodópark faanyaga kétezer éves, az i.e. 1. és az i. sz. 1. évszázad közötti periódusból származik. A kutatók szerint a hajók Egyiptomból, a Vörös-tengerről indultak, s körülbelül 70 napjukba telt, míg elérték Muzirisz kikötőjét. A Mezopotámiából származó edények, ahogy a türkiz glazúrfestékkel bevont kerámia a római kori leletek alatti rétegből származik. Ez arra utal, hogy az adott térségekkel a kereskedelem korábbi volt, mint a Római Birodalommal.

A feltárások tanúsága szerint a térségben i. e. 1000 körül telepedtek meg, s a terület az i.sz. 10. századig lakott volt.