Egyenes válaszok a halálról és a halhatatlanságról a „Nyitott szemmel" folyóirat számára.

Hogyan tekint a hindu gondolkodású ember az életre és a halálra? Nem látja tragédiának a halált?
A hinduizmus különböző irányzatai - így a Krisna-hívők is - a szanszkrit nyelvű védikus írásokat tekintik a legteljesebb kinyilatkoztatásnak a Földön a létünk végső titkait illetően.
A védikus írások legfényesebb gyöngyszeme a Bhagavad-gítá, „Isten éneke". Ebben Krisna, az Istenség Személyisége részletesen beszél az élet és a halál mibenlétéről. Elmondja, hogy alapvető különbség van az átmeneti test, valamint a testben lakó örök lelki élőlény között: vagyis mi magunk alapvetően szellemi lények vagyunk; az aktuális testünket csak úgy viseljük, mint egy ruhát. Amikor pedig ez a ruha elhasználódik, elöregszik, akkor újat fogadunk el helyette.
Ebből kifolyólag a védikus filozófia hívei halhatatlan lényekként tekintenek magukra és minden más élőlényre, beleértve az állatokat és a növényeket is. A halál pedig ezek szerint nem az egyéni lét végső elmúlása, csupán egy bizonyos anyagi burkolat levetése a sok milliónyi közül, ezért végső soron nincs benne semmi tragikus. Ahogy a Gitá mondja: a bölcs ember nem kesereg sem az élő, sem a halott felett.
Természetesen minket, embereket érzelmi szálak is fűznek egymáshoz, de ha megértjük, hogy az egyéniség sohasem szűnik meg, akkor egyértelműen könnyebb szembenézni a saját testünk elmúlásának gondolatával és jobban fel tudjuk dolgozni mások halálát is. Nem kényszerülünk arra, hogy tabuként kezeljük a halál kérdését, vagy hogy mély depresszióba essünk, amikor valamely szerettünkkel bekövetkezik az elkerülhetetlen.

Honnan ered a halál? Mióta van halál a hindu gondolkodás szerint?
A védikus írások teremtéselvű leírást adnak a világ eredetéről. Létezik egy magasabb rendű, lelki világ, ahol Isten él tökéletes társai körében, kalandos módon, ám tökéletes harmóniában. Az ott élő lelkek egy része azonban elhagyja eredeti otthonát: függetlenségre és irányítói hajlamának kiélésére vágyik. Az ő számukra teremti meg Krisna, Isten ezt a másodrendű világot, az anyag birodalmát. Ez a másodlagos világ meghatározott törvények szerint épül fel, és az egyik sajátossága, hogy az itt élő lények váltogatják a testeiket. A születés, a betegség, az öregség és a halál eltörölhetetlen „márkajelei" ennek az anyagi valóságnak. Ennek a sok fájdalomnak azonban megvan az a jó oldala, hogy elgondolkodásra késztetik az embert, és spirituális keresésre indítják a végső, állandó és boldog helyzet elérése érdekében.

Mi van a halál után? Vannak-e döntő érvek, vagy akár tudományos bizonyítékok a reinkarnáció mellett?
Hogy mi van a halál után? Az attól függ. Az emberi lét utáni következő létállapotunkat az határozza meg, hogy erkölcsi értelemben milyen életet vezettünk. Valaki megszülethet újra emberként, ha jámbor életet élt. Az erkölcsi értelemben hanyag emberek ideiglenesen akár alacsonyabb, növényi és állati testekben is reinkarnálódhatnak. Ha pedig valaki rátalál az isteni útmutatásra és hajlandó követni azt, akkor végül visszatérhet örömteli lelki otthonába, a legszeretetteljesebb lény társaságába. Ehhez mértékletes életet kell élni, vegetáriánus étrenddel, mámorítószerek és szexuális kicsapongás nélkül, és meg kell találnunk, hogyan tudjuk a tetteinkkel Isten elégedettségét szolgálni.
Talán meglepő, de szép számmal vannak olyan tudományos eredmények, amelyek a lélekvándorlás igazságát bizonyítják. Példaként említeném Ian Stevenson pszichiáter életművét, aki negyven évet szentelt az életéből arra, hogy gyermekek előző életekből származó emlékeit ellenőrizze. Részletes interjúkat készített a gyerekkel és jelenlegi szüleikkel, aztán pedig ellátogatott arra a helyre, ahol a riportot adó gyerek saját állítása szerint előző életében élt. Ott felkutatta a gyerek korábbi személyiségéről szóló adatokat. Az egybevetést követően több száz esetben olyan döbbenetes egyezésre bukkant a beszámolók és a múlt között, amit lehetetlen volt véletlennek, vagy bármi másnak tulajdonítani a lélekvándorláson kívül. Stevenson szigorú kutató volt, nem ragadtatta túlzó következtetésekre magát, tudományos lapokban és könyvekben publikálta az eredményeit. Egyik kollégája szerint ő volt a huszadik század Galileije, akinek kutatási eredményei alapjaiban fogják átalakítani a valóságról alkotott képünket.

Miben hisz, miben reménykedik egy hindu hívő halála előtt?
A reménykedés kevés. A reinkarnáció törvényei nem korruptak, nem lehet őket a halál előtt némi gyors szánom-bánommal lefizetni. Az életünk során kell éberen figyelnünk, hogy megértsük az univerzum isteni törvényeit, és összhangban éljünk azokkal. Ha így teszünk, akkor természetesen joggal reménykedhetünk, hogy mint örök lelkeket, életünk végén Isten a tenyerére vesz bennünket, és szeretettel Magához emel.

---

Aki kérdezett: Soós Attila, a Nyitott Szemmel folyóirat főszerkesztője
Aki válaszolt: Tasi István, a Védikus Tudományok Kutatóközpontjának vezetője