- Sáfrány: görcsoldó, izgató, szemgyógyító, hurut csillapító szer. Az ára meglehetõsen borsos és nagy adagban használva káros az egészségre.

- Só: étvágytalanság és hasmenés ellen, valamint vizelettisztítóként és köptetõként hatásos.

- Fokhagyma: gyulladáscsökkentõ, étvágygerjesztõ, fertõtlenítõ hatású, magas vérnyomás és érelmeszesedés elleni hatásos szer. Sós ételek alkotóeleme, apróra vágottan vagy péppé zúzva.

- Gyömbér: rendben tartja a beleket, gyomorerõsítõ, étvágyjavító, vértisztító, erõs illatú, kissé csípõs ízû gyökér. Frissen vékony szeletekre vágva, összezúzva vagy szárítva porrá törve fõként karis ételek ízesítésére használják.

- Agar-agar: fehér tengeri moszat, zselatin helyett használják édességek megkötésére.

- Asa-foetida (aszatgyanta): a fokhagyma szagú, csípõs, keserû ízû étvágyjavító s nõi bajok ellen hatásos szer. Indiában hagyma és fokhagyma helyett zöldséges ételeket ízesítenek vele.

- Ánizsmag: hurutoldó, szélhajtó, emésztést serkentõ hatása miatt elmaradhatatlan része az indiai étkezésnek. Evés után rágcsálják. Ezenkívül édességek, savanyúságok ízesítõje.

- Babérlevél: indiai változata nagyobb levelû, ízre is eltér a miénkétõl.

Indiában a tipikus tálalási forma a thálí, mely nevét a tálból kapta. A thálí tulajdonképpen egy nagy peremes, rozsdamentes fémtálca, számos apró csészével (katóríval). Van amikor a tálcát friss banánlevéllel helyettesítik, a tálkákat pedig a tálon lévõ bemélyedések pótolják. A thálín a rizs, csapáti vagy puri köré sorakoztatják fel a különbözõ fogásokat: dálokat, zöldséges karikat, édes-csípõs csatnikat, a savanyú-ecetes pácban eltett savanyúságokat.

Az indiai háziasszonyok naponta háromszor fõznek mivel az elõzõ étkezésbõl megmaradt, állott ételt nem szolgálják fel. A kész ételt azonnal, frissiben tálalják. A menük általában 3-4 fogásból állnak, figyelve arra, hogy az ételekben a különféle színek, aromák, illatok, ízek, formák harmonizáljanak egymással, a cél ugyanis az, hogy az evés az ember összes érzékszervének nyújtson élvezetet. A helyesen összeállított étrendben egyaránt szerepel valamilyen csípõs, savanyú, édes, keserû, lédús és száraz étel.

Az urad és a mung rokonai a sutari (rizsbab), a matki (borsóbab) és a lobia (tehén bab). További hüvelyesek a lóbab (kulthi), a jácintbab (sem), a kardbab (badá-sem) és a galamb bab (thuvar). A csanát más néven bengáli dált, ami nem más mint a csicseriborsó, Kisázsiából, illetve a Kaukázus térségébõl eredeztetik. Az indiai változata kisebb mint az európai, viszont sokkal gyorsabban érik. Az indiai apró csana magokat vagy egészben fõzik meg, vagy lisztté õrölve sokféle édességbe, csatnikba használják, de a legfinomabb rántott zöldségek, panírok is csicseriborsó-lisztes masszából készülnek.

Az indiai háziasszonyok leírhatatlanul sokfajta zöldségbõl válogathatnak a piacon. Óriási a választék. A nálunk ismeretes zöldségek - paprika, paradicsom, káposzta, sárgarépa, paszternák, spenót, saláta, fehér és piros retek, cékla, krumpli, karfiol, csemege kukorica padlizsán, zeller, karalábé, uborka, zöldborsó, sárgaborsó, lencse, csicsóka, sokféle bab és tök - mind kapható. A számtalan ismeretlen zöldség közül talán a legkedveltebb a hölgyujj, melynek sokféle elkészítési módját ismerik.

Indiában a legeldugottabb helyen - még az országutak mentén - is hûtött italokat kínálnak. A választék óriási, számtalan ásványvízbõl, szénsavas üdítõbõl és valódi - mangó, lime lemon (zöld citrom), narancs, ananász stb.- gyümölcslébõl lehet válogatni. Észak-Indiában szeretik a rózsa italt, országszerte a limonádét (nimbú pánit), dél Indiában pedig az ananászos vizet és a kardamomos tejet. A nagy melegben azonban legjobban a jeges páni vagyis a jeges víz fogy.

A legtöbb Indiába látogató turistát kellemes meglepetésként éri a kiválóbbnál-kiválóbb ételek hatalmas választéka, de különösen az, hogy ezeknek az ételeknek a zöme egyáltalán nem hasonlít az Indián kívül elterjedt különbözõ curry-s készítményekhez. Ha az ember végigutazik Indián körülbelül olyan ételváltozatossággal találkozik, mintha Európát járta volna be. Az ételekben északról dél felé haladva jelentõs regionális változékonyság figyelhetõ meg.

4. Fényképezni sok helyen tilos (repterek, egyes hidak, vízierõmûvek, stb.). Történelmi emlékhelyeken gyakran csak a belépõjegy kiegészítéseként megvásárolt fénykép-videó jegy megvásárlása ellenében lehetséges. * Ügyelni kell azonban arra, hogy a helyi rendelkezések szerint maximum 10 ezer USD-t lehet az országból kivinni , és azt is csak akkor , ha a belépéskor ezt deklarálta. * Hétjegyûrõl nyolcjegyûre változtak az újdelhi telefonszámok. A régi számok elé egy kettes (2) került.

Kerüljékel a nagyvárosok kiemelten forgalmas negyedeit, bevásárlóközpontjait és fokozott körültekintéssel járjanak el a turisták által leginkább látogatott mûemlékek megtekintésekor.

1. Beutazás Az országba történõ belépést megelõzõen magyar állampolgároknak vízum felvétele szükséges, amelyet turistáknak maximum 6 hónapos tartózkodásra ad ki a budapesti indiai nagykövetség. Fontos tudnunk, hogy az indiai hatóságok nagyon szigorúan lépnek fel a vízumban meghatározott tartózkodási idõt túllépõkkel szemben, az esetenként börtönbüntetéssel is járhat.Bajbajutott utazó Delhiben a magyar nagykövetséghez, Kalkuttában és Chennaiban tiszteltbeli konzuljainkhoz fordulhatnak segítségért.

Dines füligszáj. Nagyon örül, hogy ismét találkozhatunk. Soha nem beszéltem neki rokonaimról, de õ sorba kérdezi az egész családfát, ki, hogy van, mit csinál. Csupa szív. Édesapjától örökölte a két terembõl álló, elsõsorban hindu ruházatokra szakosodott boltját, telis-tele gyönyörûséges ruhákkal és anyagokkal. Édesapja annak ellenére, hogy már több mint tíz éve átadta fiának az üzletet, minden nap ott ül a bejáratnál törökülésben és kitartóan, megfontolt mozdulatokkal hajtogatja a ruhákat.

Közben kapaszkodnom kell ám, mert még odaveszek a Vrindávan összes gödrét meglátogató riksám hátán. A sûrûsödõ tömegbõl elõbukkannak a boltjukból régi barátként integetõ Loi Bazár-i árusok. Kifizetem a nyolc Rúpiát, és máris Dines boltjában ücsörgök. Itt szoktam kezdeni a bazározást. Egyébként, ha egy-két hónapra jövök, van, hogy az elsõ két hétben ide se nézek. Az ember nem azért jön Vrindávanba, hogy bazárokat nézegessen. Bazárok Delhiben is vannak.

Tudatom szabadon maradó részével pedig szégyenkeztem, sõt még némi kapacitás arra is maradt, hogy gondolkodjak az eseményeken. Legnagyobb megdöbbenésemre a riksás nem haragudott sem rám, sem a világra. A szembe jövõ riksásokkal hangos köszönésekkel és csöngetésekkel üdvözölték egymást: "Rádhé, Rádhé!" Rádhá, más néven Rádháráni az isteni gyönyörenergia megtestesülése. Õhozzá szoktak imádkozni, hogy az ember mindig emlékezhessen istenre, és soha ne feledkezzen meg róla, hogy állandóan az Õ szolgálatával foglalja le magát, vagyis, hogy képes legyen olyan odaadó tudattal végezni mindent, a munkát, a gyermeknevelést, a fõzést, hogy azzal isten örömét szolgálja.

Át Rúpia", vagyis nyolc Rúpia, mondja. Ezt már az elején is tudtam, és te is tudtad, öregem, mondom magyarul, jön is rá a hindi válasz, de akkor már vígan lobogott lenge öltözetem mintegy a száguldó riksa zászlajaként. Ilyenkor jut az ember eszébe, hogy talán mégis jobb lett volna gyalogosan, ugyanis a riksások nem feltétlenül kímélik jármûvüket. Olykor a tengelypróbáló gödrök sem jelentenek akadályt. Talán arra gondolnak, hogy egy bizonyos sebesség fölött a riksának nem lesz ideje belehuppannia a gödörbe.

"Bisz rupia"- mondja a riksás. Vagyis húsz, holott az öt-hat utcasaroknyi távolság valós ára öt rúpia volna. Igaz, Vrindávan nagy zarándokhely, zarándoklatszezonkor milliók keresik fel a hinduk Mekkáját, ezért a riksások tolla itt valamivel vastagabban fog, mint másutt. Ezért a távolságért a reális fuvardíj itt 8-10 rúpia volna. Reggel és este 8 rúpia, délben a riksásokat is megizzasztó hõségben 10 rúpia, de húsz rúpia azért mégis csak sok. Látva gondolataimat a riksás kérdõn néz rám.

Legszívesebben láthatatlanul kóborolnék Indiában. Csak mennék, mennék, aztán néha meg-megállnék, hallgatóznék, leskelõdnék, majd csöndösen, lopakodva továbbállnék, hogy észre se vegyenek, meg ne zavarjam õket, csak nyugodtan fõzzönek, préseljék a cukornádat, rázzák az áldozati csengõt, velem ne foglalkozzanak. Miként így töprengek magamban, megáll mellettem egy riksás, és jellegzetes fejbiccentéssel kérdi, merre megyek. "Loi bazar ketna rupia?"-kérdem tarzani hindi nyelvemmel, hogy mennyiért visz be a Loi Bazárba, Vrindávan fõ bazárjába.

Amikor itthon vagyok, India oly távolinak és megfoghatatlannak tûnik. Korábbi indiai utazásaim mintha csak álmok voltak volna. S mikor beleolvasok indiai útinaplóimba, s mikor már sokadszorra, mégis mindig rácsodálkozva, újra és újra átböngészgetem ereklyeként õrzött indiai fényképeimet, akkor kezd csak derengeni elõttem, de csak homályosan, India égi hangulata. Egy-egy kép láttán érezni vélem India kenyerének, a friss csapatinak az illatát, és látom a képen sürgõ-forgó édesanyát, amint meg-megcsörrenõ, színes karpereceivel gondos ügyességgel pörgeti a széthasadásig gömbölyödõ, füstízû csapatikat a szárított tehéntrágyától sercegve izzó tûz felett.

Elsõ benyomásaink alapján India romokban hever. S ebben van némi igazság. India az egyetlen ma is élõ ókori civilizáció. Míg más õsi kultúrák, gondoljunk az ógörög, egyiptomi vagy az azték kultúrára már régen kihaltak, s közben az óind kultúra valami csoda folytán ma is élõ kultúra. Nem volt képes megtörni sem a muzlim hódítás, sem az angol gyarmatosítás. Igaz, India nem napjainkban éli fénykorát, de melyik másik több évezredes kultúráról mondhatjuk azt, hogy a mai napig fennmaradt?

Kétféle ember van: aki az elsõ indiai látogatás után Indiát soha többé nem kívánja látni, és aki örökké a varázslatos India közelségét keresi. Azt hiszem, legtöbben az utóbbiak közé tartozunk. Akinek sikerült betekintést nyernie India felszíne mögötti valóságba, szívét örökre rabul ejti a misztérium õshazája.

Hiába csak 7000 km választ el bennünket Indiától, mégis, mintha más bolygóra, más korba csöppenne az ember. Ott minden más. A klíma, az éghajlat, a vérmérséklet, a közlekedés, a gondolkodás, az illatok, az ízek, a zene, a tánc, az erkölcs, a vallás, minden.